Budapest a föld alatt – elkészült Belocca első videoklipje

2019.12.17. -

A Budapest Underground a 4-es Metro vonaláról köszön vissza ránk.

 

 

A nemzetközi színtereken is közreműködő és egyre nagyobb feltűnést keltő Beloccaról ősszel jelentette meg a fővárosi underground élet előtt tisztelgő trackjét.

A Budapest Underground EP címadó trackje előbb a DFFRNTroom közönségét táncoltatta, majd ezt követően már Carl Cox pörgette az ADE-ra szervezett Awakenings több ezres közönsége előtt. Ide kattintva el is kaphatjuk ezt a pillanatot!

 

 

Közben már javában zajlottak a háttér munkálatok, ugyanis a Mainground Music kiadót is vezető Belocca élete első videoklipjét kezdte forgatni, természetesen a Budapest Underground trackhez.

 

 

Erről a mai nyilvános publikálást követően így fogalmazott közösségi oldalán:

„Régi álmom volt, hogy legyen egy saját videó klipem. Nem is olyan rég ez az álom fizikai formát öltött és büszkén mutatom be első video klipemet, amit gyerekkori barátommal, Csanaki Lászlóval készítettünk a Budapest Underground című zenémre. Első klipként azt hiszem, amit ki tudtunk hozni belőle azt kihoztuk. Én nagyon élveztem az egész kreatív folyamatot, amit a helyszíneken és a vágásoknál fejtegettünk és ez máris energiát adott, hogy a jövőben ezt folytassuk és érdekességeket alkothassunk képi világokban. Fogadjátok addig is ezt sok szeretettel.”

A recept egyszerű volt. Adott egy ütős techno track, amit a főváros underground életé ihletett. Ehhez jól passzol egy fekete-fehér videó, néhány jó snitt összevágásával, ahogy Belocca az egyébként is impozáns és elektronikus zenei világot kedvelők számára lenyűgöző térrel rendelkező 4-es Metro vonalán kalandozik.

 

 

Nem került bele sok átmenet, nem lett a lényeg túlforgatva, felhasználásra került minden, ami adott Budapesten. A klip tömören fogalmazva az elképesztő terek, hatalmas mélységek, és némi szenvedélyes techno találkozása. Itt megtekinthetjük teljes egészében:

Belocca a következő hetekben Budapesten is hallható lesz élőben. Előbb a DFFRNTLY karácsonyi eseményén lép fel a berlini Juliet Fox mellett, majd a DFFRNTroom szilveszteri őrületén is találkozhatunk vele!



Kapcsolódó cikkek