Innellea

Info

Bemutatkozás

Innellea - a német DJ duó neve a zenei újrafelfedezést szimbolizáló szó, ami a megszokás határait ledöntő, saját élményekből és elképzelésekből merített zenét jogosult megtestesíteni. Egy személyes utazás egy ismeretlen helyre, a lendület határozott hiánya nélkül.

Michael és Daniel 2014-ben Münchenben hozta létre az Innellea formációt és hamar neki is álltak hangzásukat a világba szórni. Különböző zenei világból érkezve igyekeztek kihasználni korábbi tapasztalataikat és tehetségüket, valami teljesen újba vegyítve.
Az elektronikus zenék melodikus vonala inspirálja saját útjukat a zenében, a techno gyökereit a saját alternatív, már-már elvont dallamaikkal keresztezik.

A Groove magazin olvasói 2017-ben a legjobb feltörekvő formációnak választották az Innaella-t, eszerint hamar sikerült megtalálni a kapcsolatot közönséggel... Az utolsó darabot a kirakósban a 2018-as Fusion fesztiválon játszott szettjükkel tették helyre, ott tálalva a közönségnek az általuk feltalált újító hangorgiát.

Az ezt követő rengeteg fellépést számos, ismert kiadóknál való megjelenés színezte, mely darabokat rengeteg DJ játszotta és játssza ma is szettjeikben. Daniel és Michael vágya, hogy a tökéletesen kevert darabok a klubhangzással és intelligens dallamokkal kevert zenét hozzanak létre, egyenesen a top ligákba dobta őket máris, pedig még csak a zenei utazásuk elején járnak.