Ligettom

Info

Bemutatkozás

Nevem Ligetfalvi Tamás, 1983. decemberében születtem Baján. A zene, mint olyan, korán közel került hozzám, az általános iskolában ennek már egyértelmű jelei mutatkoztak. Zenei ízlésemet az Amnesia Cyber Dance Club-ban kezdtem a sajátommá formálni, a környék bulijait egészen fiatalon kezdtem látogatni és végig kísértem életüket a Ramszesztől a Főnix Club-ig, Miske, a DTD és persze a keceli Club Korona részei az életemnek. Itt hallgattam először élőben nagy kedvenceimet, úgymint: Lee Burridge, Sasha... elég hosszú a lista:) A szakma kóstolgatását, mint nagyon sokan mások, iskolai bulikon, házibulikon saját szórakoztatásunkra kezdtem, az évek során odáig jutottam, hogy barátaim biztatására komolyabban is foglalkozni kezdtem a zenéléssel. Zenei repertoárom kezdetben eléggé vegyes volt, mindent feltettem ami tetszett, a techno-tól a deep house-ig. Közönségem reakcióit figyelve és saját hangzásvilágom tudatos letisztítása során 2008. nyarán egyértelművé vált számomra, hogy az én fő vonalam az ütemes techhouse-ok világa és minden, ami ehhez közel áll. Volt szerencsém 2010. júliusa környékén megismerkedni Reitmann Zolival, aki ekkor már ismert volt a környék dagasztói között. Hamar megtaláltuk a közös hangot, mint zeneileg, mint emberileg, így könnyen megvalósítható volt az ötlet: indítsuk útjára a Dirty Noon City projektet! Rövid idő múlva felmerült az igény, hogy kéne még egy ember a teambe, aki teljessé teszi az egészet. Nem gondolkodtunk sokat, közös barátunkat, Radkát kértük fel a posztra, aki azonnal igent mondott. Célom, hogy a D.N.C. továbbra is ezen az úton fejlődjön tovább, minél több talpat megmozgatva, minél több emlékezetes partyt levezényelve és minél több fülbe eljuttatva azokat a tekkház dallamokat, amik nekünk a zenét jelentik...

Képek

Mixek