Massive Moloko interjú

2016.03.03. - -


Hogyan telt a 2015-ös éved?

A rengeteg munkának köszönhetően ez egy nagyon varázslatos évnek bizonyult. Sikerült teljesítenem néhány kitűzött célomat, emellett olyan helyeken zenélhettem, melyek régóta az álmaim közt szerepeltek.

http://www.facebook.com/massivemoloko
http://www.soundcloud.com/s-vage


Hol léptél fel?

A szegedi Clock Club-ban 2015 elejétől egészen április végéig mint rezidens DJ zenéltem, rendszeresen megtáncoltatva a ritmusosabb zenék kedvelőit. Ezután sajnos a club technikai okok miatt bezárt, azonban ezután sem állt meg az élet Szegeden. Bozóki Janinak (James Cole) köszönhetően részt vehettem a Suncity partysorozatban a Szeged melletti Wakeboard pályán, ahol szintén nagy sikert arattam a zenéim egyedi hangzásvilágával.



Milyen fesztiválokon fordultál meg?

Az O.Z.O.R.A. fesztiválon, melyen idén léptem fel másodjára. Ez a fesztivál igen nagy hatással volt rám, ugyanis azzal a céllal indultam neki, hogy új zenéket, DJ-ket, zenekarokat hallgassak meg, hogy ihletet merítsek a DJ és produceri munkáimhoz egyaránt. Azóta picit más füllel hallom a zenéket, sikerült új hangzásokat felfedeznem, mert talán most értem el egy olyan szintre, amikor meghallom az Acid techno szépségeit... Nagyon élveztem és rengeteg új ötletet merítettem belőle. A fő célom az volt, hogy összerakjak és kipróbáljak egy olyan szettet, ami kizárólag saját zenékből áll. Ez sikerült is, és legnagyobb örömömre rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, hatalmas tapsolással és fütyüléssel búcsúzott tőlem a közönség. Ez egy igen meghatározó élmény volt számomra, ugyanis megbizonyosodhattam afelől, hogy a trackjeim a táncparketten is megállják a helyüket, illetve a visszajelzések a stílusom finomhangolásában is nagy segítséget nyújtottak.



A következő fesztivál, ahol zenéltem a csongrádi Körös-Toroki Napok (KTN) volt, ahol ismét nagy közönség előtt bizonyíthattam. Ezen a fesztiválon is előkerült néhány saját zeném, amik ismételten nagy sikert arattak.



A nyarat egy szintén igen jól sikerült fesztivállal zártam a kiskunhalasi Sóstó Beach-en, ahol Sanfranciscobeat, Spirit & Mateo és Stadler barátaimmal merültünk el a techno zene sötét bugyraiban.



Hogyan telt az ősz?

Szeptember végén eljutottam zenélni külföldre is, a techno zene hazájába, Németországba. A Sisyphos Club-ban játszottam Berlinben, amely az ottani helyek között is kiemelkedő színvonalúnak számít. Főidőben játszhattam és érezhetően elnyertem a németek tetszését a zenémmel. Nagy örömömre itt is sikert arattak saját track-jeim. Ez a fellépés - az első Nyugat-Európában - szintén nagy mérföldkő volt, mind a zenei karrierem, mind pedig a stílusom alakulásában.

https://soundcloud.com/s-vage/massive-moloko-sisyphos-hammahalle-berlin-28092015



Ezután a szülővárosomban, Szegeden volt szerencsém két nagy rendezvényen zenélni, amin először Deborah De Luca, másodszor pedig Audiofly és Luigi Madonna előtt játszhattam warm-up szettemet, mindkettőt a Badgirls szervezésében.



Hogy állsz a produceri munkáiddal?

Baroque Records-nál volt több megjelenésem is, a legutóbbi novemberben a Reflections EP, amit olyan nagy nevek és rádiók támogattak, mint pl.:

“Support. Some huge energies in this EP Check Sensible Sessions Radio forsupport. Thank you for the download.”

Craig Townsend (Dark Architects) - " Ultraflex is a nice sinister groove.Jamie Porteous (Bravofox)”

Joseph Capriati: "Downloaded for thanks. Joseph Capriati top track: Industry (Original Mix)”

Richie Hawtin: "downloaded for r hawtin top track: Industry (Original Mix)”

“Usefull tunes to start the clubnight gerrard house of fun (gerrard - radio nl) top track: Ultraflex (Original Mix)”

köztük Max Graham, aki az igen sikeres Cycles mixsorozatára is rátette az Industry című track-emet.

Max Graham: "Downloading for Max Graham, please check Cycles Radio for support. Thanks
top track: Industry (Original Mix)”




Az év méltó lezárásaként sikerült megalapítanunk a saját kiadónkat Szalai Simon, valamint Sallay Dani barátaimmal, amely Intersection Records néven fut.

www.facebook.com/intersectionrecords
www.soundcloud.com/intersectionrecords
www.intersectionrecords.com


Miért az Intersection nevet kapta?

Keresztmetszet a jelentése, és azért választottuk ezt a nevet, mert logonkban is megtalálható a két kör kereszteződése, ami egyaránt illik a zenei stílusra, ez pedig a techno és a progressive "keresztmetszete" lesz, amit masszívan fogunk képviselni.
2016. március 18-án lesz az első megjelenés, amit eddig igen nagy nevek visszajelzései igazolnak.
Pl:.

Ricardo Espino: “nice release“

Londonground: “downloading, thanks, ldg"

Michelle Sparks: “Liking Rhythm especially. Will try both out. thank you :)"

Ben Suffused: “Rhythm is nice, will support"

Joseph Capriati: “downloading for joseph capriati, thanks!"

Richie Hawtin: “downloaded for r hawtin"

Sam Divine: “nice"

Nigel Richards: “really cool and interesting. thanks you. will def play the dusty track."

Paco Maroto: “Nice releases! thanks!"

Paco Osuna: “Will try thanks ;)"

Jamie Porteous: “Dusty for me, very nice."

Nuria Ghia: “thanks for the music!"

Marco Carola: “downloading for marco carola, thanks"

Vittjas Tief: “Congrats to the first release of Intersection Records, great pumping tracks by Massive Moloko! Bombs, will play for sure... Favorite: Rhythm"




Miben különböztök a többi kiadódótól?

Abban különbözünk, hogy nem szeretnénk azon kiadók sorába beállni, akik tucatjával adják ki a sablonos zenéket. Szeretnénk önmagunkat adva egy egyedi stílust képviselni, mindenek elé helyezve a minőséget.

Gőzerővel dolgozunk a további megjelenéseken, amikben hazai és külföldi producerekkel karöltve szeretnénk egy egyedi brandet felépíteni.