Jay Lumen Dél-Amerikában turnézott, majd Kanadát is megtáncoltatta

2017.10.11. - -

 

Jay Lumen ezúttal egy 3 állomásos turné erejéig utazott Dél-Amerikába, ahol felrázta Argentína, Uruguay és Chile táncparkettjeit. Ám ki sem pihenve magát már utazott is tovább, hogy egy 5 órás szettet játsszon Kanada legendás Stereo klubjában Montreálban és még az Ontario állambéli London városába is maradt ideje ellátogatni.


Jay Lumen természetesen továbbra sem ül a babérjain. Folyamatosan turnézik a világ körül, ahol rendre megtáncoltatja a "nagyérdeműt", felejthetetlen emlékeket és élményeket hagyva a helyiekben. Ezzel rendre öregbíti hazánk hírnevét és erősíti annak helyét a világ elektronikus zenei térképén.


Ezúttal Dél-Amerikában turnézott, mely Argentínában, egész pontosan Mar Del Plata városában kezdődött, ahol a Stage meghívásának tett eleget. A Stage rendezvényén megjelenő több, mint 2000 ember egy speciális, kizárólag Jay számára készített VJ showt is láthatott, mellyel így egy igazán rendhagyó és impulzus-gazdag este kerekedett. A parti olyannyira jól sikerült, hogy a közönséget közel 1 órába telt a klub területén kívülre irányítani, ugyanis nem akarták elhagyni a helyszínt Jay estje után.





A folytatásban Uruguay, egészen pontosan Montevideó következett, ahol Jay egy különleges szabadtéri rendezvény sztárvendégeként lépett fel. A meglehetősen fagyos 0-5 C fok ellenére, egy exkluzív 4 órás szettet játszott, a hőmérséklettel mit sem törődő, eszkimókat meghazudtoló közönségnek. A hangulat és a létszám itt is önmagáért beszélt, hiszen a parti végül másnap délután kettőig tartott.





Harmadik állomásként, egy nap pihenő után Chile következett, ahol Jay Lumen egy 4 napos nemzeti ünnep zárónapjának sztárvendégeként lépett fel Chile egyik üdülőövezetében. A szervezők legnagyobb örömére Jay itt több, mint 5000 embert táncoltatott meg, frenetikus hangulatban. A fellépés rendkívüli visszhangot kapott, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy Jay Lumen ügynöksége máris jelezte az újabb meghívás beérkeztét a turné megismétlésére és folytatására.






Jay Lumen teljes chilei fellépését itt nézheted és hallgathatod meg:




A dél-amerikai turnét az ügynökség egyébként közel fél éven át szervezte, hiszen nagyon nehéz volt megfelelő, szabad dátumokat találni Jay sűrű naptárában, különösen arra való tekintettel, hogy annak Kanadában folytatódnia kellett.

Ez így is történt, hiszen Jay Lumen következő fellépése a méltán legendás Stereo Montreal lemezjátszói mögött folytatódott, ahol 5 órán át varázsolta el a klub vendégeit. Nem kisebb nevek játszanak itt hétről hétre, mint Adam Beyer, Ricardo Villalobos, Nicole Moudaber, Ben Klock, Stephan Bodzin, de még hosszan sorolhatnánk. Jay Lumen immár sokadik alkalommal állhatott színpadra a Stereo falai között és ezúttal is zajos sikert aratott.

Kanadai és egyben az amerikai kontinensen zajló körútja végül az Ontario állambéli Londonban zárult a London Music Hall rendezésében, mely méltóképpen tette fel a koronát turnéjára.


Jay Lumen maga ezekkel a szavakkal mesélt élményeiről:

"Mindig fantasztikus érzés a "tengeren túlon" turnézni. Szeretem Dél-Amerikát és Kanadát is. Argentína eleve az egyik kedvenc országom, ahol legutóbb például a mindenki által jól ismert Pacha pultjában játszhattam, ami fantasztikus élmény volt, és azóta is az egyik kedves emlékem. Így örömmel tértem vissza az országba és most sem kellett csalódnom. Uruguay ugyancsak fantasztikus volt, akárcsak Chile, ahol szintén nem először játszom már. Kanadába is örömmel mentem vissza és most is feltöltődve távozom. Egy-egy ilyen nagyobb lélegzetvételű turné mindig kivesz az emberből, ám emellett fel is tölt. Testileg végletekig kimerítő, hiszen ott a jetlag, a kevés alvás a sok repülés, stb. Ugyanakkor új embereket ismerhetek meg, élmények, inspirációk érnek és remek arcokkal bulizhatok együtt. Így hát egyben fel is tölt és újult erővel ülök le a stúdiómban a következő dalok megalkotásához.
Összesítve imádtam ezt a 2 hetet és köszönöm mindazoknak, akik eljöttek és persze a szervezőknek is."

Persze Jay azóta is folyamatos mozgásban van, hiszen ezután már játszott Olaszországban és Szerbiában is, ahol a Green Love Festival headlinere volt. Ez utóbbit a Dancetrippin TV is közvetítette élőben Facebook oldalán, és hamarosan láthatjuk a csatorna következő videó epizódjaként is, annak véglegesre vágott formáját.

Addig is az élő felvételt itt visszanézhetitek a Dancetrippin hivatalos oldalán:

www.facebook.com/DanceTrippinTV/videos/10155708833359144


Így Jay Lumen már sokadszorra szerepel a legendás party TV csatornáin, ami meglehetősen nagy fegyvertény.
Jól látható tehát, hogy hazánk Techno exportcikke nem nagyon dől hátra, hiszen úgy tűnik, hogy sem ideje, sem kedve nincs hozzá.

Hamarosan pedig - következő berlini és brüsszeli bulija után - a világhírű ADE (Amsterdam Dance Event) keretein belül két est folyamán is találkozhat vele, aki ellátogat Amszterdamba.
Játszik az ADE hivatalos nyitóbuliján a Panama klubban október 18-án és a Verknipt Techno estjén is megtáncoltatja majd a nagyérdeműt október 20-án.
Aki pedig itthon hallgatná meg Jay Lumen szettjét élőben, az még ugyanazon a hétvégén, október 21-én a szegedi Sing Sing falai között találkozhat vele.



27th Street Parade - Culture of Tolerance

2018.08.11. Belváros, Zürich, Svájc - Zürich, Svájc
Paul Kalkbrenner, Seth Troxler, Joris Voorn, Tale Of Us, Loco Dice, Joseph Capriati, Pan-Pot, wAFF, Eats Everything, Tini Gessler, Bastian Bux, Andres Campo, Andrea Oliva, Nic Fanciulli, Gil Everest, Nici Faerber, Ronny Grauer, Marco Capone, DJerry C, Marco Berto, Vanita, Le Roi, San Marco, Anthik, Andy Katz, Jamira Estrada, Ken Benovi, Wassily, Sensu, Two Waves, Cella, Garance, Null + Void, Soame, Gianni Callipari, Definition, Dario D'attis, Jimi Jules, Manon, Reto Ardour, Ezikiel, Andhim, Animal Trainer, Dubfire, Nicole Moudaber, dk Daniel & Kurt, Aitor Robles, Marek Kay, F.E.M. Ensemble, Night Talk, Angie Taylor, Thomas B, Shinouda (Djane Cämix), McCoy's S.U.N. Project, Murciano, Luciano, Kantarik, Sanja, Kellerkind, Alain Delay, Thomi B, De La Swing, Manuel Moreno, David Aurel, Ilona Maras, Oliver Aden & Luis Cruz, Sydney Dry, Pitri Heil, Cosmix 2.0, Aaron Khaleian, Adam Ellis, Agent C., Alfred Heinrichs, Andy, Anyken, Arado, B.K., Basement Brothers, Bass Hours, Black Spirit, Brandee, Bynomic, Calou, Carol Fernandez, Chris.P, Claz, Cosimo Mele, D-Joker, D.M.G, Danny Carls, Darius, Darren Porter, Dave Hard, Dave Rook, De La Maso, DeeCello, DJ Fly-D, Djulian, Dream, Emilian, Fabio Florido, Ferry Tale, Flowboy, Fly, G.P., George Lamell, Hartmann, Hellchild, Hildi, Jean Pearl, Jerome Anthony, Joe T Vannelli, Joel Fabrice, Johan Gielen, Jose Maria Ramon, Juffy, K-Base, Klangkünstler, Kloë Braun, Laser Lele, Leeroy, Leventino, Liquid Soul, Lupo di Mare, Madwave, Makcim, Max, MC Democian, MC Stephen Davis, Monkey Safari, MoveMental, Mr. Da-Nos, Nade, Nanotek, Nightwalker, Nora En Pure, Pat Farrell, Patrick Vanto, pavl, Pazkal, Pearl, PFW Allstars, Phil Praise, Piranattack, Quicksilver, RamSal, Randy, Raphael Raban, Renisound, Roberto Barone, Robin Tune, Roger M, Rolf Imhof, Roman Klinger, Romano Corsini, Ron, Sachi Toyama, Salon Sombre, Sam Madi, Screech, Sean Tyas, Sei B., Shinouda aka Djane Cämix, Solarstone, Sonidy, Sons Of Maria, Spacekid, Stallo, Stephanie, Steven Stone, Sven May, Taylor & Clarke, Technology, The Lakeman, The Old Dropers, Thomas Lizzara, Tito Torres, Tomcat, Tripple-O, United Levels, Visionkids, Wankelmut, X-Bone, Xicu Portas live, Z-Groove

Kapcsolódó cikkek