Harcsa Veronika - Too Early (Milan Savic remix)

2013.04.03. - -

 

Egy igen impozáns remix látott napvilágot a szegedi székhelyű DJ/producer Milan Savic műhelyéből. Az átdolgozás ötlete már régóta motoszkált a fejében. Hosszas egyeztetéseket követően végül az énekes nő áldását adta a remix, pontosabban remixek elkészítésére, ugyanis kettő verzió is született, a 2008-ban megjelent  Harcsa Veronika - You Don’t Know It’s You című albuma egyik legismertebb dalából a TOO EARLY-ből. A dal 2008. februárjában vezette az MR2 Petőfi Rádió játszási listáját. Az album Japánban lista vezető lett, Magyarországon pedig jazz-platinalemez. A 2009-es Fonogram díjátadón az év hazai jazz albumának választották. Az átdolgozások célja az volt, hogy az eredeti jazz dalt elektronikus zenei közegbe ültetve egy teljesen más világba kalauzolja a hallgatót. Egyfajta kísérletezésnek is felfogható a stílusok, műfajok között.


Az első verzió talán azoknak a DJ-knek kedvez a legjobban, akik előszeretettel pörgetik a deep-es, lágyabb hangzást. A második pedig a törtes ütem felé veszi az irányt, majd 4 percben egy radio edit verzióba sűrítve. Mindkét átdolgozásban természetesen a vokál áll a középpontban. Milan Savic-ról még annyit érdemes tudni, hogy nem tartozik azon producerek közé, akik “iparszerűen” ontják magukból a muzsikákat egyfajta stílusnak, irányzatnak hódolva. Zenei spektruma elég szélesnek bizonyul, de erről közeli ismerőse, barátai, DJ kollegái bővebben tudnának mesélni. Megjelenései csekély mennyiséget tesznek ki. 2009-ben a Chriss Ronson által alapított Foundation Records-nál jelentek meg munkái illetve a hosszas kihagyás után nemrégiben a romániai székhelyű Slot Records-nál látott napvilágot a The Freak Factory – Winter című Ep-re készített remixe.


Amire a legbüszkébb azonban az egy kicsit távol esik a DJ világtól, inkább a kreatív, művészi, zenei alkotás határait feszegeti. 2009-ben a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, a Kossuth-díjas koreográfus Juronics Tamás kereste fel egy közös munka erejéig. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója a Csipkerózsika című darab zenei anyagának elkészítésére, szerkesztésére. Régi barátjával, kollegájával DJ Dusan közreműködésével eleget tettek a felkérésnek. Itt azonban nem ért véget a közös munka a Kossuth-díjas rendezővel. 2010-ben a Testek filozófiája című darab zenei montázsának elkészítésével bízták meg.


www.soundcloud.com/milansavic/sets/veronika-harcsa-too-early