20. Producer, DJ Meetup (Budapest) [2017-05-13 szombat]
Esemény: 20. alkalommal került megrendezésre az Országos zenei producer- és DJ találkozó (Producer, DJ Meetup), mely 2005 óta van jelen Magyarországon (Ableton Live találkozó, Producer és DJ találkozó néven). 3 év kihagyás után a szervezőcsapat 20 előadást szervezett a producerek konyháiból, rengeteg kiállított terméket mutatott be a hazai nagyobb cégek részéről, kerekasztal beszélgetésekre invitált a promóteri és klubéleti témákban elmélyülőkkel. Zenei stílusokat tekintve megtalálhatók voltak a DnB, HipHop, Trance, House, Deep, Tech, Techno, EDM irányzatokat képviselő producerek 1-1 órás előadásokon. Ehhez párosultak azok az előadók, akik a komplexebb muzsikálást élőben művelik, vagyis a LIVE ACTerek. Szó volt a mixingről és a masteringről is, csakúgy, mint a music industryról, a kiadókkal való kommunikálásról vagy a bookingról. A Meetup Központi eleme a kiállítás/vásár volt, melyen stúdiótechnikák (szintik, hangkártyák, billentyűzetek és egyéb MIDI kütyük), valamint DJ-eszközök (2 csatornás, 4 csatornás pultok, MIDI vezérlők, stb.) kerültek az asztalokra. A Meetup másik fele pedig az előadások voltak - house, techno, EDM stílusokban, pl. Belocca, Snake Sedrick (Son-Tec), From P60 vagy Bohumil... akik mind vagy saját készítésű zenét mutattak meg belülről, vagy kedvenc technikájuknak trükkjeit mesélték helyben demózva, 4 különálló teremben. Volt egy harmadik része is a találkozónak, mégpedig a DJ / Producer Meetup - kerekasztal-beszélgetés, melyen kötetlen beszélgetésre hívtuk az elektronikus zenei színtér szereplőit, akik gyakorlati tanácsokkal segítettek eligazodni a kezdő DJ / producereknek. "Szeretnél érvényesülni, komolyan gondolkodsz a DJ karriered építésében, de nem tudod, hogyan fogj hozzá?" "Rengeteg zenét írtál, de nem tudod, hogyan keress fel kiadókat, hogy a zenéid meg is jelenjenek?" "Szeretnél klubokban fellépni, de nem tudod, hogyan add el magad?" "Hol tart ma az e zene, merre haladnak a trendek?" Az érdeklődők kérdéseire fesztiválszervezők, klub-managerek, kiadóvezetők és zenei marketingben jártas kollegák válaszoltak egy kerekasztal beszélgetés során. Vendégek voltak: Lalátka Olga (B My Lake – projectvezető, VOLT, BalatonSound programszervező, Akvárium e-zenei program manager), Brunda Mátyás (clubmanager, event manager), Bozóki János – James Cole (DJ / producer, event manager - Badgirls, label manager – AlliWant Music), Gregory S (DJ / producer - TrueSounds), Tóth- Amási Dávid (Corvin Club – klubigazgató, A&R – Akkult, event organiser – Contra Mundum), Czimmer Tamás (Soundhead / Corvin Club), Moderált: Urbán Andrea (The Etiket / DumDum / H2H - booker, artist manager)
Ország/megye: Magyarország (Pest megye)
Fotó: Darabos Krisztián
Képek: 69 db