Egy magyar "burok"-rata: Reelow
Egy magyar "burok"-rata: Reelow


Meglendült Reelow alatt a siker szekere 2012-ben. A nemzetközi underground elektronika több neves képviselője is felfigyelt a zenéire, miközben ő maga is paradigmaváltáson esett át. Felnőtt, mégis megőrizte magában az örök gyermeket - mi több, talán éppen így lett igazán érett. Hogy minek köszönhető ez a fordulat, s hogy milyen eredményeket hozott, arról meséljen ő maga! Elgondolkodtató válaszok jönnek... nem csak a zeneipar szereplőinek!"


Sűrűre sikerült az elmúlt egy éved, mégis alig lehetett hallani rólad idehaza. Miért? Mennyire volt ez tudatos?

Sok mindent átértékeltem a 2011-es év után. Rájöttem, mi az igazán fontos dolog számomra. Ez pedig nem más, mint maga a zeneírás. Megpróbáltam kialakítani a saját burkom, ami megvéd azoktól a dolgoktól, amik számomra nem szimpatikusak, bár tények.


Milyen tényekre gondolsz pontosan?

Ha most kifejteném, nem biztos hogy végeznénk, de lényegében egy idő után észreveszel  dolgokat, kicsit tönkre is tesz, aztán vagy elfogadod, vagy befejezed a zenei karrierred. Amit észreveszel, nem más, mint az üzlet, és hogy milyen kis dolgon múlik, hogy valakit felkapnak, avagy sem. Van arany középút is. A lényege, hogy ne foglalkozz semmi mással, csak a zenével, és idővel megtérül. Akkor már joggal kapod a fellépéseket is. Nem lehet elvárni, hogy csak azért, mert te vagy a barátaid jónak tartanak, rizikózzon a szervező. Sajnos, tudjuk, mi a helyzet idehaza. Szinte csak a bejáratott rendezvények működnek, tisztelet a kivételnek, és a többieknek hajrá! (mosolyog)


Hogyan képzeljük el a burkot? Miből áll?

Ez vicces, de tényleg ebből: sokszor figyelem az embereket, mit hogyan csinálnak, de direkt nem hallok és nem is veszek észre dolgokat. Biztos van, aki furcsának tart a szürke hétköznapokban, de én élvezem. Én már kora reggel annyi infót viszek az arcomba, amivel egész napra elvagyok, így kevésbé hat meg mások síránkozása és hasonlók.


Ha jól számolom, négy vagy öt zenéd készült el bő fél év alatt, meló mellett. Mégis mikor volt rá időd?

Hát… erre magam sem tudom a választ (nevet). Egész pontosan 7 zene, de vagy 3-4 zene ami elkészült, átcsúszott az idei évre. Amúgy nem érzem soknak. Az év eleje egy kisebb átalakulást hozott minden téren. Alapjaiban változtattam meg  az életem. Minden(ki)t félretettem, ami illetve aki szerintem idő- és energiapocsékolás volt. A család és a barátok persze kivételt képeznek. Óramű pontossággal tartottam magam az - úgymond - "algoritmusomhoz".


Mit értesz "algoritmuson"? Szigorú napirendet?

Igen. Amit kitalálok magamnak, attól nem tudok eltérni egy percre sem, mert több helyre mentem a napirendemet, de nem úgy kell elképzelni, mint a katonai életet (nevet). Ötletes kis dolgokat talaltám ki. Előtte sok dolgot egyszerűen másnapra hagytam, stb. Tudjuk, mi van ebből…


Mennyiben változtatta meg ez az életmódodat? (Esetleg egészségesebb élet, több sport?)

Nyugodtabb, kiegensúlyozottabb és főképp pozitívabb lettem.



Ami számomra a legmeglepőbb volt talán, hogy 2012-ben egyből robbantak a zenéid… Nem volt kicsit jó vagy kicsit „nem olyan”, egyből átjöttek a hangok. Minek köszönhető ez szerinted?

Ennek nagyon örülök és boldoggá tesz. Köszönöm! Régi álmom valósult meg egy ibizai nyaralással, szerintem rengeteg ihletet kaptam ott. Szinte az összes olyan dolgot megtanultam nem észrevenni, ami nem előre visz. Úgy érzem messze még a cél, de szép lassan elkezd összeállni a fejemben, mit is akarok mutatni magamból.


Nevezhetjük esetleg ezt egyfajta megvilágosodásnak? Valóban ennyire nagyfokú tudatosságra van szükség szerinted?

Nevezzük (nevet). Amúgy itthon igen.Nehéz. Ha valamit akarsz, nagyon pro szinten kell csinálnod, vagy kb. értelmetlen. Én mindemellett élvezem is, sőt aki ismer, tudja mennyire "más", ahogy csinálom. Semmi görcs. A lényeg, hogy 1 dologra összpontosíts, és ha minden egyes nap teszel érte, megnyugtat, onnantol bármi történhet, eltörtpül mellette.


Májusban jelent meg a Twisted EP-d, amire nemzetközi zenei világból is komoly arcok reagáltak vissza. Kiknek a válaszai estek a legjobban? Volt, akin meglepődtél?

A Twisted Ep: www.soundcloud.com/reelow/sets/reelow-twisted-ep-1 -volt volt az első olyan lépés tavaly, amire odafigyeltek itthon és külföldön is, de ide sorolnám pl. a "Fabier - ADC" www.soundcloud.com/reelow/fabier-adc-reelow-remix-prev - remixemet, a "White Brothers - Tijuana Trip" www.soundcloud.com/reelow/white-brothers-tijuana-trip - remixet vagy a "Foolhouse"- www.soundcloud.com/reelow/reelow-foolhouse-original-mix - című saját zenémet. Utóbbi Cuartero kiadójánál jelent meg, kétszer is, olyan producerekkel, mint pl.Hector Couto, Yvan Genkins, Maximilijan, DJ Fronter, F.Sonic, Figueroa, Redondo, (a teljesség igénye nélkül). El se hittem, de olyan nevek szupportáltak tavaly, mint például: Marco Carola, Butane, Yaya, UGHL, David Herrero, Sabb, Saaed Younan, Chris Minus, Alex Costa, Hector Couto, Paco Osuna, Danilo Vigorito…Óriási érzés volt átélni. Nagyon megtisztelő.


Milyen tapasztalataid voltak a hazai vonalon visszajelzés terén?

Lehetek őszinte? 2010-11-ben még elküldtem elég sok itthoni dj-producernek. A kevés feedback miatt azonban ezt abbahagytam. Ma kb. 7-8 embernek köldöm el a véglegeset, illetve 3-4 olyan embernek, még miközben készül a zene, akik ténylegesen objektív véleményt tudnak mondani, legyen az hideg vagy meleg.


Mi az oka szerinted ennek az érdektelenségnek?

Tudom is, meg nem is, de már kevésbé foglalkozom a dologgal. Megvan a kialakult metódus, viszont sajnálni sajnálom a dolgot, mert lehetne másképp is.


Most viszont – ha lehet így fogalmazni –, világsztárok nyúltak a hónod alá. Pl. DJ Sneak. Meséld el a sztorit, kérlek!
www.residentadvisor.net/dj/djsneak/top10?chart=126525

A sztori roppant egyszerű. Az előbbi kérdésedre igazából itt is válaszolok. Ellentétben a hazai helyzettel, ha írsz egy olyan zenét, ami műküdik vagy működhet, azt "chart"olják, lejátsszák, videót készítenek róla, vagyis szupportálják. Te elkészíted a zenét, a label elküldi egy gondosan összeválogatott promo listára, nagy, kisebb DJ-k és producerek is megkapják. Aztán várod a feedbackeket, ez a legizgalmasabb. Szerintem ez a legszebb az egészben. Számomra és szerintem most mások nevében is szólok, nem kell annál nagyobb respekt, ha ekkora nevek chartolnak vagy játsszák a zenéd, abban a pillanatban érzed, hogy volt értelme az egész eddigi munkádnak. Fantasztikus. Ez az, ami feledteti azt az érzést, ami ellensúlyozza idehaza.


A Dirty Lips EP, amit DJ Sneak a legutóbbi személyes chartjának az első helyére tett, mikor jelenik meg pontosan?

www.soundcloud.com/reelow/reelow-dirty-lips-original-mix

Ma! (nevet)
Megemlíteném  Ambos & Profound és Smoke Sykes remixeltek még az Ep-re. Megtisztelő, mert a srácokat nem hiszem, hogy nagyon be kellene mutatnom. Rendkívül profi munkát végeztek.


Hogyan tovább? (tervek, felépések, megjelenések)

Tartom magam a tervhez, 100% zene és inspirációmerítés. Idén minimum 20 zenével szeretnék kijönni, persze nem futószalagon legyártott dolgokra gondolok. Álom, de előbb-utóbb csak megvalósul a vinyl-megjelenés is. Fellépések pedig majd alakulnak, nem igazán tervezhető dolog ez.

FACEBOOK: www.facebook.com/reelowartistpage
Mixes, stream only: www.mixcloud.com/reelow
Beatport: www.beatport.com/artist/reelow/109959
Beatport DJ: dj.beatport.com/reelow
Resident Advisor: www.residentadvisor.net/dj/reelow
Twitter: www.twitter.com/Reelow
Youtube: www.youtube.com/user/djreelow